Az utolsó dalra eddig ugye csak és kizárólag romantikus filmként tekintettünk - és nem kell félreérteni, van is benne bőven romantika -, de így utólag a filmet mégis inkább a dráma kategóriába sorolnánk. Dráma, sok nyállal. Kicsit olyan érzése van az embernek a film nézése során, hogy a sztori kiagyalója, Nicholas Sparks sem tudja eldönteni, milyen filmet is akar készíteni. Egyik pillanatban rózsaszín köd, aztán meg kőkemény családi dráma. Talán Sparks jobban járt volna, ha az utóbbi koncentrál, nézzük is miért…

A sztori nem bonyolult: Ronnie egy kamaszlány, akinek nyárra apjához kell költöznie, pedig nagyon nem akar, ugyanis nem tudja magát túltenni azon, hogy apja elhagyta őket. Persze első nap összetalálkozik Will-lel, aki valamiért folyamatosan a nyomában van. És itt kezdődik a történet azon része, ami miatt legszívesebben kikapartuk volna a szemünket. Ronnie alapjáraton egy hisztis, idegesítő csaj, akire leginkább az undok jelző illik, meg akit néha legszívesebben felpofoznánk, aztán egyszer csak mintalány és mintabarátnő lesz, és megindul a sablonos nyáladzás. Hacsak az ember nem végtelenül romantikus, akkor ez a fajta nyáladzás már-már fájdalmas. Egy napja járnak, de már az örök szerelem a téma? Please… Aztán ahogy jött, véget is ér ez a rész, és átveszi a helyét a komolyabb sztori - a sztori, amiért már érdemes megnéznünk a filmet, és a sztori, ami miatt inkább a barátnőnket vigyük el rá és ne a kishúgunkat. Sajnos még a jól sikerült fordulatokkal is sablonos maradt a film, nagy meglepetésekre szinte semmikor sem kell számítani, viszont lehet olyan játékot játszani, hogy ki találja el pontosabban, hogy mi fog történni… (Jó játék, higgyétek el!)

nagyítás

Szegény Miley játékát csúnyán lehúzták az amerikai kritikusok, pedig amúgy annyira nem volt rossz a dolog. Persze, Miley nem játszik túlságosan hihetően, leginkább csak magát játssza, esetleg még a másik Mileyt, a Stewartot, és igaz, hogy érzelmek átadásában sem profi még, de ettől függetlenül abszolút nem volt olyan érzésünk, hogy például egy másik filmbe kívántuk volna, és valószínűleg azok, akik nem ismerik Mileyt, egy percre sem zavartatták magukat miatta. Miley játékával amúgy leginkább csak azért van baj, mert Ronnie a film nagy részében - mint már említettük - idegesítő, hiszen szinte mindenre csak hisztizéssel tud reagálni - és egy idegesítő embert nem lehet úgy eljátszani, hogy azért rajongjunk. Hiába van jellemfejlődés, és ezzel esély arra, hogy Miley egy hosszú távon is szerethető figurát alakítson, Ronnie néha csak vissza-visszaesik az idegesítő státuszba. Kár…

nagyítás

Ha már itt tartunk, Mileyhoz hasonlóan Liam Hemsworth sem remélhet Oscart - vagy akár elismerést - a mozitól,  ráadásul mindkettőjüket csúnyán lemossa a filmvászonról Miley filmbeli öccse, Bobby Coleman, illetve apja, az isteni Greg Kinnear.

Ha leszámítjuk azt, hogy Sparks a jól sikerült drámáját elcsúnyította a romantikus ömlengéseivel, és azt a hihetetlenül felháborító - és hosszú - jelenetet, ami csupán egy Crocs-reklámból és egy félmeztelen Liamből áll, akkor amúgy egy teljesen nézhető filmet kapunk. Bár a filmről nőnemű (!) mozitársaink eltérően nyilatkoztak - valaki szerint  kifejezetten klassz volt, valaki szerint egyszer megnézhető -, az tény, hogy Az utolsó dal sokkal jobb, mint amire számítottunk, és ha mindenképpen választanunk kellene, akkor inkább sorolnánk a jó, mint a rossz filmek kategóriájába. Egyszer tényleg megnézhető…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.